Oldal kiválasztása

Bastion – Az utolsó trailer

Bastion – Az utolsó trailer
13 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Holnap debütál a Summer of Arcade első komolyabb címe, a Supergiant Games akció-kalandja, a Bastion, ami ennek megfelelően megkapta utolsó kedvcsinálóját.

A Bastion egy modern akció-szerepjáték, melyben egy Kid nevű fiatal srácot alakítunk, aki a nagy "Csapás" idején csöppen egy olyan világba, ahol szó szerint a lábunk előtt nyílnak meg a dolgok. A játék egyik különlegessége a sokszor festményeket idéző vizuális megvalósítása, illetve az újszerű narráció, melyben a narrátor minden egyes tettünket kommentálni fog. A játékban több mint harminc aréna, és nagyobb területű helyszínek lesz elérhető, változatos és fejleszthető fegyverarzenál áll majd rendelkezésünkre, miközben hasznos épületek felhúzásával és varázslással is színesedik a játékmenet.

 

A Bastion holnaptól 1200 MS pontért cserébe lesz megvásárolható az XBLA-n keresztül, amit év végén még egy PC-s premier is követni fog.

Translate »