Oldal kiválasztása

E3 2011 – Prototype 2 trailer, első képek

E3 2011 – Prototype 2 trailer, első képek
11 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A korai teaser bemutató, és néhány fejlesztői videó után végre megérkezett a jövőre időzített Prototype folytatásának első trailere, amit az IGN néhány látványos képpel is megfejelt.

Az IGN előzeteséből ismét megerősítést nyert, hogy a folytatás New Yorkban fog játszódni, a játék főhőse pedig nem Alex Mercer, hanem az első részben általa megfertőzött James Heller őrmester lesz, akinek bosszúhadjáratába kapcsolódunk majd be. A folytatásban nem Mercer testvérétől kapjuk a feladatokat, hanem egy Blacknetnek nevezett hálózaton keresztül, amit a titkos katonai szervezet, a Blackwatch is használ.

 

Új képességeket is kaptunk, köztük a Bio Bombbal, mely használatával egy organikus bombát tudunk a kiszemelt áldozatunk bőre alá tenni. Főhősünk mozgáskultúrája, és mutációjából eredő képességei és tulajdonságai is áramvonalasítva lesznek. Megjelenés valamikor 2012-ben. Trailer fentebb, képek a galériában.

Translate »