Oldal kiválasztása

UbiSoft – Xbox 360 és PlayStation 3 árcsökkentést remélnek

UbiSoft – Xbox 360 és PlayStation 3 árcsökkentést remélnek
13 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Yves Guillemot, az E3-on adott interjút a GameInformernek, melyben elmondta, reményei szerint még az év vége előtt komoly árcsökkentést eszközöl majd a Sony és a Microsoft.

Guillemot azzal indokolta várakozását, hogy mind az Xbox 360, mind a PlayStation 3 életciklusának a végéhez közeledik, így nagy valószínűséggel a Microsoft és a Sony is árcsökkentésre szánja majd el magát, az eladásokat ugyanis csak így tudják majd fenntartani.

 

A UbiSoft elnöke az E3-on bejelentett új hardwarekről is mesélt, melyek megjelenésének nagyon örül, ugyanis szerinte ez a legjobb módja annak, hogy a fejlesztők ismét igazán kreatívak legyenek, hiszen rengeteg lehetőség adódik ilyenkor. Guillemot úgy véli, ilyenkor a játékosok is nyitottabbak az innovációra, hiszen amikor egy jól bejáratott gépre készítenek játékot, akkor ezeket kevésbé értékelik a vásárlók, és csak a minőséggel foglalkoznak. Egy új gép esetében azonban könnyebb forradalmit véghez vinni.

Translate »