Oldal kiválasztása

Hitman Absolution – Az első részletek

Hitman Absolution – Az első részletek
13 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Kedden hivatalosan is bemutatkozott a Hitman következő installációja, az Absolution, ami első teaser kedvcsinálója utána megkapta első konkrétumait is.

A Hollywood Reporter értesülései szerint az ötödik rész főellenfele egy Blake Dexter nevű fickó lesz, akit a nyáron mozikba kerülő Cowboys and Aliens sztárja, Keith Carradine személyesít majd meg. Lesz segítségünk is a játék alatt, Diana Burnwood személyében, aki meglehetősen szoros kapcsolatot ápol a 47-essel. A hölgyet a White Collarból ismert Marsha Thomason kelti majd életre.

 

A készítők elmondása szerint Diana olyan lesz a 47-esnek, mint Q James Bondnak, azaz tőle kapjuk majd az utasításokat és a célpontjaink részletes leírásait, illetve a fontosabb információkat. A csapat több hollywoodi színésszel karöltve dolgozik a projekten, mely teljesen új motort használ majd, így a Kane and Lynch 2 látványvilágáért felelős engine-t nyugdíjazni fogja az IO Interactive. Ennek megfelelően sokkal hitelesebb arcmimikát, és animációt ígérnek a készítők.

 

A Hitman Absolution PlayStation 3-ra, Xbox 360-ra és PC-re jelenik meg a jövő év folyamán.

Translate »