Oldal kiválasztása

Aktuális japán hardvereladások – 3DS királyság

Aktuális japán hardvereladások – 3DS királyság

Már második hete dúl Japánban a 3DS, amely némileg alábbhagyott az első rohamokhoz képest, de még mindig kétszázezres fogyás felett produkált hat nap újabb nap leforgása alatt.

Február végén debütált Japánban a Nintendo 3DS, amely az első héten gyakorlatilag letarolt mindent arrafelé. A második heti fogyások azonban kissé szerényebbek voltak, de még így is bőven kétszázezer felett fogyott a masina az újdonság varázsának és az újszerű, térbeli megjelenítési technológiájának köszönhetően, amelyhez egy jónak ítélhető szoftveres támogatás is társult. Szintén nagyot domborított múlt héten a PlayStation Portable, hiszen a Sony kézi masinájából közel nyolcvanezer példány fogyott, ebben nagy segítője akadt a frissen megjelent Dissidia 012 Final Fantasy képében. A harmadik helyre ezúttal is a nagy testvér, a PlayStation 3 volt érdemes, a notórius sereghajtók pedig hagyomány szerint ismét ugyanazok voltak, nevezetesen az Xbox 360 és a PlayStation 2 kullog az eladási lista végén. Számszerűsítünk a Media Create jóvoltából.

 

Japán hardvereladások (február 28. – március 6.)

 

01. Nintendo 3DS – 209.623 – 584.387 – (584.387)

02. Sony PlayStation Portable – 77.326 – 464.402 – (17.114.610)
03. Sony PlayStation 3 – 25.918 – 267.169 – (6.354.659)
04. Nintendo DS – 17.096 – 264.103 – (32.414.801)
05. Nintendo Wii – 11.654 – 177.867 – (11.454.504)
06. Microsoft Xbox 360 – 2.353 – 24.646 – (1.445.146)
07. Sony PlayStation 2 – 1.750 – 16.898 – (21.714.744)
Translate »