Oldal kiválasztása

Skylanders: Spyro’s Adventure bejelentés

Skylanders: Spyro’s Adventure bejelentés
14 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Szokatlan formában tér vissza Spyro, az Activision új alkotása, a Skylanders: Spyro’s Adventure ugyanis igyekszik ötvözni a hagyományos játékfigurákat a virtuális változattal.

A Skylanders: Spyro’s Adventure lényege, hogy kezdetben három különböző játékfigura áll majd rendelkezésünkre – összesen 32 lesz, amiket utólag szépen meg lehet majd vásárolni -, amiket egy "portálra" ráhelyezve megjelennek majd a virtuális játékban. Az egyes figurák képességei fejleszthetők lesznek, mindegyik rendelkezik majd egyedi tulajdonságokkal, a fejlődést pedig meg is őrzi a játékfiguránk. Lehetőség szerint kooperatív módban is vitézkedhetünk, ehhez egy másik "portálon" kell elhelyeznünk egy másik játékhőst. A munkálatokhoz komoly neveket sikerült megnyernie az Activisionnek, így a figurák tervezésében Tom Hester, a Shrek karaktertervezője segédkezett, a zenét Hans Zimmer jegyzi, a történetet pedig a Toy Story forgatókönyvírói, Alec Sokolow és Joel Cohen jegyzik. Az alapvetően 6-12 éves gyerkőcöknek szánt játék egyelőre se platformmal, se megjelenési dátummal nem rendelkezik. Van viszont egy trailerünk, egy bemutató videónk és néhány friss képünk.

Aktuális fórumtémák

Eseménynaptár

Translate »