Oldal kiválasztása

Leépítések a Robomodo-nál is

Leépítések a Robomodo-nál is
14 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Újabb szomorú leépítésről kell beszámolnunk, amely ezúttal az utóbbi idők két Tony Hawk játékáért felelős Robomodo-t érte utol. A hírek szerint akár 60 ember is távozhat a stúdiótól.

A nem hivatalos, de egymástól független források beszámolói szerint a Tony Hawk: Ride és a megjelenés előtt álló Tony Hawk: Shred fejlesztője, a Robomodo stúdió legalább harminc emberétől vált meg és félő, hogy ez a szám nap végére elérheti akár a hatvanat is. Ráadásul úgy hírlik, hogy az Activision elvette a Tony Hawk franchise-t a csapattól, így a megmardt személyzet sem azon fog a jövőben dolgozni.

 

Az Activision nem reagált a kiszivárgó információkra, de végül a stúdió elnöke, Josh Tsui hajlandó volt tájékoztatni a nyilvánosságot a történtekről, aki egyben megerősítette a szomorú tényt, de azt is hozzátette, hogy a vezetőséget és néhány további embert megtartottak, így a továbbiakban is innovatív ötleteken és projekten dolgoznak majd. A stúdiót 2008-ban alapították, tehát még nagyon korai lenne végleg lakatot helyezni rá. Sok szerencsét kívánunk a munka nélkül maradtaknak és bízunk abban, hogy visszahívják őket, amint kicsit rendeződik majd a helyzet. Erre van esély, erősítette meg, Josh Tsui.

Translate »