Oldal kiválasztása

Rage – Csúszik a megjelenés, friss képek és infók

Rage – Csúszik a megjelenés, friss képek és infók
14 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Végre megeredt a nyelve az id Software egyik vezető fejlesztőjének, a Rage munkálatait is irányító Tim Willits-nek, aki több érdekes hírrel szolgált a játék kapcsán.

Az első és legfontosabb, és sajnos a legszomorúbb hír, hogy a játék idei esztendőre tervezett megjelenése sajnos nem valósul meg, a csapat ugyanis nem halad olyan tempóban a fejlesztéssel, hogy időben elkészüljenek, így leghamarabb csak 2011-ben mutatkozhat be a a konzolokra és PC-re is érkező poszt-apokaliptikus lövölde. Willits a vele készült interjúban elárulta, hogy a Bethesda és a Zenimax szerencsére nem sürgeti őket, minden szükséges erőforrást megadnak a csapatnak, így biztos, hogy egy remek produkcióval állnak majd elő.

 

A játék X360-as verziójáról is ejtett pár szót a neves id munkatárs, így megtudtuk, hogy Carmack kiváló munkát végzett a Rage X360-as verziójának grafikájával, és bár akadnak még hiányosságok, ezek hamarosan javításra kerülnek. A korábban emlegetett két DVD-n való elterpeszkedést is megerősítette Willits, viszont ezzel kapcsolatban tisztázott ezt-azt. Tavaly ugyanis arról volt szó, hogy külön lemezen kapjuk meg a többjátékos módot és külön lemezen terpeszkedik el a szóló mód is, ma azonban kiderült, erről szó sincs, a játék két részre lesz szabdalva.

 

A szomorú hírek és érdekességek mellé, négy vadonatúj állókép is társult. A galériában lehet őket sasolni, ha pedig szeretnél többet megtudni a játékról, akkor olvasd el korábbi előzetesünket.

Translate »