Oldal kiválasztása

Mechwarrior 4 – Ingyenesen tölthető

Mechwarrior 4 – Ingyenesen tölthető
14 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Hosszas tárgyalásokat és győzködéseket követően végre beadta a derekát a Microsoft és engedélyt adott a MekTek csapatának, hogy ingyenesen elérhetővé tegye a Mechwarrior negyedik felvonását.

Tavaly jelentette be a MekTek, hogy engedélyt kaptak a Mechwarrior 4 jogaival rendelkező Smith and Tinkertől a játék ingyenesen közzé tételére, a Microsoft, a negyedik rész egykori kiadója azonban csak most adta a dologra áldását. Az ingyenesen elérhető csomag egyébként felturbózott verzióban érkezik, közel 111 új robotot, több mint száz új fegyvert, rengeteg különböző páncélzatot és fejlesztett UI-t kapott a játék, ami jelenleg öt szerveren próbálható ki. A Mechwarrior 4 teljes verziója 1,7 GB-ot nyom és letölteni innen tudjátok, bár a nagy érdeklődésre való tekintettel, egyelőre terheltek a szerverek.

 

Translate »