Egy tegnap megjelent álláshirdetés kapcsán röppent fel a pletyka, miszerint új játékon dolgoznak a Total War készítői. A hírt ma megerősítette a csapat és a játék kiadásáért felelős Sega is.

A megerősítés során pedig kiderült, a stratégiai játékairól, főként a Total Warról elhíresült brit stúdió, a Creative Assembly új stílusban próbál szerencsét, a fejlesztők ugyanis egy olimpiai sportjátékon ügyködnek. A kiadott rövid tájékoztató szerint a két év múlva rajtoló londoni Olimpia tiszteletére készül az adaptáció, ami nem is meglepő, hiszen a SEGA rendelkezik a neves esemény jogaival, és a pekingi Olimpia után nemrég a téli Olimpia hivatalos játékát is ők szállították.

 

A Total War fejlesztői egyébként nem először tesznek próbát a sportjátékok stílusában, pályájuk kezdetén még az EA Sports-nak hegesztettek ilyen jellegű alkotásokat, többek között PC-re és PlayStation 2-re.

Oszd meg velünk és olvasóinkkal a saját véleményedet egy hozzászólásban!

hozzászólás