Oldal kiválasztása

Alan Wake – Datálva az első DLC

Alan Wake – Datálva az első DLC
14 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Az Alan Wake Facebook oldalán jelentette be a Remedy, hogy július végén mutatkozik be a holnap megjelenő pszichológiai thriller első letölthető tartalma.

A bejelentés szerint az első csomag július 27-től lesz letölthető a LIVE-on keresztül, az új epizód pedig a "The Signal" címen fut majd és a játék epizódjaihoz hasonlóan, közel másfél-két órás játékidővel fog bírni. Az egyik korábbi bejelentésnek megfelelően, a Remedy azt is megerősítette, hogy ingyen és bérmentve lehet majd beszerezni a csomagot, de ez csak és kizárólag a külföldi tulajokra vonatkozik, itthon ugyanis a hivatalos LIVE hiányában nem mellékelnek a korongok mellé token kártyákat.

 

A hazai Microsoft korábbi tájékoztatása szerint itthon MS pontok megvásárlásával lehet hozzájutni és beszerezni a játékokhoz a letölthető tartalmakat. Ennek megfelelően a hazai dobozok valamelyest olcsóbban vihetők haza.

Translate »