Oldal kiválasztása

Left 4 Dead 2: The Passing – Játékteszt

Left 4 Dead 2: The Passing – Játékteszt
14 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Április huszonkettedike óta elérhető a Left 4 Dead 2 első DLC-je, mely a The Passing címet viseli, és jó néhány újdonságot tartogat a zombiirtás kedvelőinek.

A tavalyi év egyik legnagyobb port felkavaró játéka a Left 4 Dead 2 volt, mely mindössze egy évvel az elődje után jelent meg, ami sok rajongó felháborodását váltotta ki. Szerencsére a megjelenés után a legmakacsabb ellenzők is elismerték, hogy bizony egy igen jól sikerült alkotásról van szó, amely az első epizód rengeteg hiányosságát pótolta, és végre megérkezett a még tavaly bejelentett első letölthető tartalom  is, a The Passing, mely 560 MS pontba kerül, a PC-sek viszont ingyen juthatnak hozzá.
 
A kampány a Dead Center és a Dark Carnivale között játszódik, és mindössze három pályán kell átverekednünk magunkat. Az alaptörténetet folytató vezérfonal lényege, hogy hőseink New Orleans-ba tartva egy felnyitott hídnál elakadnak, amin épp az első rész túlélői tanyáznak, akik szívesen leengednék a hidat, csak épp az építményt üzemeltető generátorból kifogyott az üzemanyag. Nem nehéz kitalálni, hogy nekünk át kell küzdenünk magunkata híd túloldalára és feltankolni a generátort, tehát a végjáték ezúttal egy scavenge hunt lesz, nem pedig a megszokott „éld túl a mentőeszköz megérkezéséig” féle móka. A három pálya elég hangulatos lett, némely pályarész emlékeztet az első rész kampányira, és kellően változatosak is. Ráadásul nem okoz túl nagy nehézséget a végigjátszásuk, nagyjából egy óra alatt megoldható a normál fokozat. Egy dolog zavart a kampány során, mégpedig az, hogy az előre beharangozott interakció az első rész karaktereivel nagyon minimális lett, én azért ennél többet vártam. Ráadásul nem is mind aktívak, egyiküknek sajnos – spoiler – csak a vérbe fagyott holttestével fogunk találkozni, de nem árulom el kit ért utol a végzet.
 
Az új kampány mellé kaptunk két új fegyvert is: a golfütőt és az M60-as gépfegyvert, ez utóbbiból nem sokat fogunk találni, legalábbis nekem eddig összesen kétszer sikerült rábukkannom. Kicsit keveslem az M60 lőszerkészletét is, mivel a kapott százötven töltényt viszonylag hamar el lehet lövöldözni, és nézhetünk új fegyver után. Érdemes még azt is megjegyezni, hogy az AI Director a The Passing kampány során elég bőkezűen bánik a speciális fertőzöttekkel, főleg a Charger, Spitter és Jockey fajtákkal, érdemes ezekre felkészülni. Apropó ellenfelek! Ebből is jut egy új, az úgynevezett Fallen Survivor (Elbukott Túlélő), aki egy kissé félénk zombi, ugyanis amint meglát minket, azonnal elkezd szaladni, és rengeteg munícióba kerül a megállítása. Ha sikerül egyet leterítenünk, akkor nyugodtan felvehetjük az általa eldobált dolgokat (csőbomba, molotov, elsősegélycsomag, stb.). Könnyű őket kiszúrni a tömegben, mivel egész divatos horgászsapkát viselnek a töltényövükhöz, és nem felénk, hanem előlünk futnak.
 
A csomag igazi csemegéje a szintén sokat reklámozott Mutation mód. Ehhez összesen húsz darab játéktípus készült, és minden héten egy lesz aktív belőle, és ha már heti rotációban végigpróbáltuk mindet, akkor lehet szavazni, hogy a következő héten melyik mód legyen elérhető. Jelenleg a Realism Versus a soros. Ebben a módban a Realism szépségeit ötvözik a Versus játékmenetével. Ez gyakorlatilag csak a túlélőket érinti, mivel számukra megszűnik a társak és a tárgyak kiemelése a környezetből, a Witch instant halált okoz és így tovább. Ellenben a fertőzött oldalon maradt minden a régiben, hisz kiemelten látszanak a túlélők, így könnyű becserkészni őket, persze mindez a játékosokon múlik. Az ígéretek szerint lesz itt láncfűrészes mészárlás, katanás vérontás, V.I. Gnome, vagyis a jól ismert kerti törpét kell végighurcolni az egész kampányon (mondjuk ilyen achievement van az alapjátékban is) és még hasonló nyalánkságok. Mellesleg kaptunk egy új menüpontot, ahol a fejlesztők L4D2-vel kapcsolatos blog-bejegyzéseit olvashatjuk, és ugyanitt lehet szavazni is.
 
Összefoglalva a dolgokat, mit is kapunk a DLC telepítése után? Egy új, hárompályás kampányt (ami értelemszerűen három új Scavenge, Survivor és Versus pályát is jelent), két új fegyvert, némi karakterfejlődést (Rochelle egész beszédes lett), egy hetente frissülő játékmódot és találkozhatunk az eredeti csapattal is. Véleményem szerint egész jól sikerült csomag lett a The Passing, bár mint említettem, több interakcióra számítottam a régi csapattal, de így is jó volt újra látni őket. Személy szerint én ajánlom mindenkinek, megéri azt az 560 MS pontot, sokkal jobban, mint anno a Crash Course. Már csak abban reménykedhetünk, hogy a következő csomagra nem kell annyit várni, mint az Episode 3-ra.
 
A kiegészítőhöz tíz új achievementet kaptunk, így már összesen hatvan darab előre kitűzött célért küzdhetünk. Az új motivációs eszközök név szerint pedig a következők:
 
Torch Bearer – Éld túl a Passing kampányt.
Port of Scavenge – Játssz 5 teljes Scavange-et a The Port pályán
Fore! – Üsd le 18 fertőzött fejét golfütővel.
Til It Goes Click – Ölj meg 25 fertőzöttet az M60-al anélkül, hogy elengednéd a ravaszt.
Killing Them Swiftly To This Song – Játszd le a zenegépen az új Midnight Riders dalt.
Wedding Crasher – Charger-ként az esküvőn vigyél át egy túlélőt 8 széken
Cache Grab – Nyiss ki 5 ládát.
Kite Like a Man – Ölj meg egy Tankot úgy, hogy csak az eredeti túlélők sebzik.
Grave Robber – Gyűts össze 10 tárgyat, amit a Fallen Survivor-ök dobnak el.
Mutant Overlord – Játssz 6 Mutations-t.
Translate »