Oldal kiválasztása

GTA V – Még az E3 előtt leleplezik?

GTA V – Még az E3 előtt leleplezik?
14 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A Janco Partners elemzője, Mike Hickey szerint már az idei E3 előtt bemutatkozhat a Grand Theft Auto ötödik epizódja, mely ismét eladási rekordok tömegét zsebelheti majd be.

Egy korábbi hírünkben arról számoltunk be, hogy Jesse Divnich, az EEDAR elemzője szerint az idei Los Angeles-i expón mutatkozhat be a GTA ötödik felvonása, ami elsőként ezúttal is konzolokra fog csak megjelenni. A negyedik rész óta eltelt közel két és fél év után nem lenne meglepő a leleplezés, azonban a Janco Partners elemzője, Mike Hickey másként vélekedik az időzítésről.

 

Hickey szerint a Rockstar sandbox remekének ötödik felvonását már az E3 előtt bemutathatja a nagyközönségnek a stúdió, ami egyben azt is jelentené, hogy valamikor idén ősszel debütálhatna a játék. A Take Two héten tartott pénzügyi beszámolójában még csak tervként sem emlegette az ötödik részt, így mindez pusztán spekuláció, ahogy az is, hogy az új felvonásban újra San Andreas városába látogathatunk majd el.

Translate »