Oldal kiválasztása

Új stúdiót nyitott a Warner

Új stúdiót nyitott a Warner
14 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Warnerék tovább terjeszkednek, ezúttal Montrealban nyitottak egy újabb stúdiót a jelenlegi elnök, Martin Tremblay vezetésével. A csapat létszáma öt éven belül elérheti akár a háromszáz főt is.

A WB Games Montreal néven emlegetett stúdió kezdő létszámáról nincsenek információink, azonban 2015-re a gárda akár háromszáz főből is állhat majd, derült ki a Warner jelentéséből. Az újonnan megnyitott műhely elsődlegesen a DC Comics licenszre fog összpontosítani, itt készülhetnek a jövőben a képregény-univerzum szellemi tőkéin nyugvó produkciók. Az irodát, Martin Tremblay fogja terelgetni a kijelölt úton, ehhez pedig sok sikert kívánunk jó szívvel.

 

Aktuális fórumtémák

Eseménynaptár

Translate »