Oldal kiválasztása

Yoichi Wada – Vizsgálják a Final Fantasy VII remake-jének lehetőségeit

Yoichi Wada – Vizsgálják a Final Fantasy VII remake-jének lehetőségeit
14 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A rajongók több évnyi könyörgése a Square Enix felé egy Final Fantasy VII remake ügyében ezidáig hiábavaló volt, kézzel fogható végeredménye sajnos nem született, de talán nincs ez még elveszve.

A Square Enix feje, Yoichi Wada a Siliconera-nak nyilatkozva elmondta, hogy a stúdió igenis vizsgálja annak lehetőségét, hogy elkészítsék a sorozat sokak által legkiválóbb darabjának tartott hetedik epizód újragondolását. Azt, hogy milyen platformra csinálnák meg és egyáltalán azt, hogy érdemes-e belevágni a minden bizonnyal grandiózus projektbe, mostanáig nem döntötték el.

 

Korábban már Yoshinori Kitase és Motomu Toriyama is kifejezték tiszta szándékukat az esetleges projekt összekalapálásához, ám az elhatározás vezetői szinten úgy fest, hogy még nem történt meg. Egy kis reményláng pislákol a sötétségben, remélhetőleg Wada-san ajkait igaz szavak hagyták el ismét, lesz merszük összehozni az konzoltörténelem egyik legjobban kívánt remake alkotását..

Translate »