Oldal kiválasztása

Final Fantasy XIII – Viszik mint a cukrot

Final Fantasy XIII – Viszik mint a cukrot
14 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Annak ellenére, hogy a Final Fantasy XIII meglehetősen vegyes szakírói fogadtatásban részesült, a játék remekül fogy minden régióban, sőt, több helyen az év eddigi legnagyobb slágercíme lett.

A Square Enix frissen publikált bejelentéséből tudjuk, hogy a Final Fantasy XIII nem csak a széria eddigi leggyorsabban fogyó darabja, de a briteknél az idei évben még egyik cím sem ért el ilyen hamar ekkora eladási mennyiséget. Pontos számokat egyelőre nem tudunk mondani, de a PlayStation 3-as verzió itt 54-46%-os arányban verte premierkor az Xbox 360-ast. Az észak-amerikai teljesítménye jelenleg kereken egymillió körül tanyázik. Az első milliót csupán két hét alatt húzta be a produkció, bár a platformleosztás jelenleg nem világos, nem tudjuk, hogy odaát melyikből, mennyi fogyott az említett időszakban. Világszinten ötmillió darabot szállítottak le belőle, ebből a japán piac nyelt el tavaly év végén kettőmilliót.

 

Translate »