Oldal kiválasztása

GDC 2010 – Többet nem késik a Mafia 2

GDC 2010 – Többet nem késik a Mafia 2
14 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Múlt héten jelentette be a Take-Two, nem tudja tartani nyári premierjét a tizenöt órányi játékidővel rendelkező Mafia 2, ellenben a most kitűzött őszi céldátum már végleges lesz.

A 2K csapatának vezető producere, Denby Grace a VG247-nek adott interjút, melyben az úriember mesélt a Mafia 2-öt érintő múltkori halasztás okairól, majd leszögezte, többet biztosan nem fog késni a csehek régóta várt sandbox alkotása, amiről a napokban derült ki, hogy mindössze tizenöt órás játékidővel fog csak bírni. Grace azt is elárulta, hogy két különböző vezetési stílusban tekergethetjük járgányaink kormánykerekét,  azaz kapunk egy valóságot szimuláló módot, illetve egy több rásegítést is tartalmazó opciót. Az első részben megismert harcrendszer is módosításokon esett át. A fejlesztés kezdetén rengeteg TPS játékot elemzett a csapat, a végeredmény pedig kicsit a Gears of War fedezékrendszeres megoldására hajaz.

 

A Take-Two igazán erős ősz elé néz, hiszen a Mafia második része mellett az új Max Payne és a nemrég bemutatott Civilization V is ekkor érkezik.

Translate »