Oldal kiválasztása

A Sony nyerheti az újabb generációs háborút

A Sony nyerheti az újabb generációs háborút
14 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Az elemzők dolga a jövőbe látás, teszik ezt rendszeresen, hogy egy olyan jövőképet vetítsenek előre, amely a lehető leghitelesebben tükrözi a majdani állapotokat. Vannak akik szentül hisznek a Sony diadalában.

A jelenlegi helyzet szerint a Nintendo Wii vezeti összesített eladásokban a kurrens konzolgenerációt, majd követi azt az Xbox 360 és végül a PlayStation 3 zárja a sort. A nemzedékváltásig azonban ez a sorrend a feje tetejére állhat, becsülte meg, David Mercer, aki úgy véli, hogy a Sony harmadik JátékÁllomása nyeri majd meg végül a generációs háborút a riválisaival szemben. A Nintendo Wii lassuló eladásai végül összteljesítményben jövőre tetőzhetnek és nagyjából 103 millió eladott példánynál leváltják a casual-kedvenc szerkezetet.

 

A PlayStation 3 és az Xbox 360 várható élettartama ennél jóval hosszabb lehet, a HD gépezetek 2012-2014 magasságában érik el csúcsaikat, ekkor a Sony masinája már hozzávetőlegesen 127 milliós fogyást produkált globális viszonylatban. A Taming the Waves: Games Console Life Cycles and Platform Competition című elemzői prognózis 2010-ben 17.5 millió Nintendo Wii-t, 14 millió PlayStation 3-at és 10.5 millió Xbox 360-at lát a vásárlók kosaraiban landolni.

Translate »