Oldal kiválasztása

Peter Moore – Az Arc más lesz, mint a WiiMote

Peter Moore – Az Arc más lesz, mint a WiiMote
15 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Nevezzük akár Arcnak, Gemnek, Wandnak, vagy csak egyszerűen Motion Controllernek, az élmény, az EA Sports feje, Peter Moore szerint más jellegű lesz, mint a Nintendo találmánya, a WiiMote esetében.

Bár technológiailag merőben eltér egymástól a Sony év végén debütáló perifériája és a Nintendo forradalmi WiiMote-ja, ennek ellenére a végeredmény a felhasználók oldalán ránézésre meglehetősen hasonlónak tűnhet. Pedig nem így van ez, Peter Moore szerint, aki úgy véli, hogy bőven lesz különbség a WiiMote és a Sony mozgásérzékelős kontrollere által szállított élmény között. Peter és csapata nagy figyelmet szentel a kiegészítőnek és megkísérlik az új megoldást a lehető legjobban átültetni a sportos szegmensbe, állítja egy friss interjúban az EA Sports divíziójának feje. A másik oldalon Peter Molyneux nyilatkozta ki magából, elrugaszkodottnak tűnő véleményét, szerinte uyganis a Microsoft, Natalja nagyobb evolúciós fejlődést jelenthet a konzolos vezérlésben, mint az egér annak idején a PC-s iparban. Mindkét óriás mozgásérzékelésre kifejlesztett perifériája valamikor az év vége felé kerül polcokra, remélhetőleg egy halom kompatibilis játékkal egyetemben.

 

Aktuális fórumtémák

Eseménynaptár

Translate »