Oldal kiválasztása

Assassin’s Creed 3 – Ezúttal Rómában?

Assassin’s Creed 3 – Ezúttal Rómában?
14 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Január elején jelentettük, hogy már javában készül a harmadik Assassin’s Creed, ma azonban az első konkrétumokra is fény derült.

A franciák is a befektetőknek tartottak rövid beszámolót a harmadik negyedéves eredményekről, a konferencián pedig elhangoztak a január elején bemutatott harmadik Assassin’s Creed első részletei. A múlt hónapban már megtudtuk, hogy a sorozat történetében először többjátékos mód is lesz a játékban, a UbiSoft azonban állítja, nagyon innovatív lesz a játékmód, melyben a barátainkkal bérgyilkos módban játszhatunk orgyilkos módjára.

 

Korábbról már azt is tudtuk, hogy a harmadik rész főhőse is Ezio lesz, ma azonban arra is fény derült, hogy ismét a templomosokkal kell szembeszállnunk, csak ezúttal Rómában.

Translate »