Oldal kiválasztása

Aktuális japán hardvereladások: Brutális Nintendo dominancia

Aktuális japán hardvereladások: Brutális Nintendo dominancia
14 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Drámai változások tarkítják a japánok legfrissebb hardvereladási listáját, amely december huszonhetedikével bezárólag öleli fel a gépek heti fogyásának mutatóit. A Nintendo Wii erőre kapott és tarolt az ünnepek alatt.

 

A kiotóiak most igazán örülhetnek, bőven akad minek, hiszen hazai pályán óriásit brillirozott az egész évben botladozó Nintendo Wii, így a karácsonyi szezonban közel kétszer annyi talált belőle gazdára, mint PlayStation 3-ból, pedig a Sony gépét nem kisebb cím hajtotta előre, mint a Final Fantasy XIII. Nyilván a Nintendo sem véletlenül lendült ekkorát előre, hiszen asztali fronton a New Super Mario Bros. Wii tolta a forradalom szekerét, handheld fronton pedig a The Legend of Zelda: Spirit Tracks segítette a DSi eladásait, nem kis sikerekkel. A Sony zseblakója végzett a negyedik helyen, megelőzve ezzel a DSi LL-t a sorban, majd a lista második felében nagyjából a megszokott mennyiségekkel szembesülhetünk, sem az Xbox 360, sem a PSPgo, sem pedig a PlayStation 2 nem mutatott kiemelkedőt az ünnepi idényben.

 

 

Japán hardvereladások (december 21. – december 27.)

 

01. Nintendo Wii – 215,129

02. Nintendo DSi – 113,984

03. Sony PlayStation 3 – 110,519

04. Sony PlayStation Portable – 105,801

05. Nintendo DSi LL – 81,430

06. Nintendo DS Lite – 17,695

07. Microsoft Xbox 360 – 6489

08. Sony PSPgo – 4192

09. Sony PlayStation 2 – 3747

Translate »