Oldal kiválasztása

CES 10 – Alan Wake – Még az idén jön a DLC

CES 10 – Alan Wake – Még az idén jön a DLC
14 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A Microsoft konferenciáján jelentette be Robbie Bach, a cég Entertainment & Devices részlegének elnöke, hogy még az idén megkapja első letölthető tartalmát a tavasszal érkező Alan Wake.

Az előzetes hírek szerint májusban kirakatokba felkerülő Alan Wake egy igazi történetorientált, pszicho-thriller lesz, mely a klasszikus TV sorozatok sémáját követve meséli majd el a játék történetét, melynek főhőse a játék címadója is egyben. A tegnap éjjel tartott Microsoft konferencián az is kiderült, az alapjáték története közel sem jelenti majd a játék végét, a Remedy ugyanis még az idén, valamikor a premier után közzé teszi az első DLC-t a produkcióhoz, igaz, a megjelenés időpontja egyelőre homályos.

 

Translate »