Oldal kiválasztása

Blizzard – A Cataclysm felrázza a WoW-ot

Blizzard – A Cataclysm felrázza a WoW-ot
14 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

J.Allen Brack, a Blizzard produkciós igazgatója a napokban nyilatkozott a BlizzCon-on bemutatott harmadik WoW-expanzióról, a Cataclysmról, mely véleménye szerint felrázza majd a sorozatot.

A legújabb World of Warcraft expanziót a tavalyi BlizzCon-on mutatta be a nagyközönség előtt a kaliforniai csapat, és már az első részletek bejelentése után nyilvánvalóvá vált, hogy rengeteg tartalmi és érdemi változást kap a Cataclysm  és ezzel az egész WoW-univerzum. Ezt erősítette most meg J.Allen Brack, a Blizzard produkciós igazgatója, aki egy interjúban elárulta, hogy a fejlesztés menete a jól ismert módon halad, hiszen rengeteg tapasztalatot szereztek már, de például most először mertek visszanyúlni a régi zónákhoz, amiken rengeteg változtatást eszközöltek, és amiket ismét érdemes lesz majd meglátogatni.

 

De Brack úgy véli, rengeteg más ficsőr is hozzájárul majd a World of Warcraft felrázásához, hiszen a Cataclysm új zónákat, frakciókat, helyszíneket, új képességeket,dungenöket, raideket ígér, így a játékosok rengeteg újdongással és érdekes kihívással szembesülnek az idén ősszel érkező harmadik expanzióban.

Translate »