Oldal kiválasztása

Army of Two: The 40th Day – Játékteszt

Army of Two: The 40th Day – Játékteszt
11 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Múlt héten került a boltok kirakataiba Salem és Rios párosának második felvonása, az Army of Two: The 40th Day, melyet az első botladozásai ellenére már nagyon vártunk.

Az Electronic Arts kanadai részlege 2008-ban mutatta be az Army of Two-t, mely az első olyan játékok egyike volt, ami kifejezetten a kooperatív játékmódra lett kihangsúlyozva. Salem és Rios, a két zsoldos több kontinensen át ívelő kalandja több sebből is vérzett, a játék nem is feltétlenül nyerte el a kritikusok bizalmát, azért összességében egy kellemes perceket okozó produkció volt, és sikerült belőle annyit értékesíteni, hogy a kaliforniai kiadó megbízza az EA Montrealt a folytatás elkészítésére. Egy korábbi előzetesünkben összefoglalt részletek alapján szinte minden pontján frissült vagy megújult a második rész, így a múlt heti megjelenést követően kíváncsian vártuk, vajon mi mindent sikerült megvalósítani a korábbi ígéretekből.

 

A játék története ezúttal egyetlen egy nagyvárosban, a világ 10 legnagyobb, és legnépesebb metropoliszának egyikében, Shanghai-ban játszódik, ahol a rövid felvezető szerint épp a szokásos reggeli nyüzsgés kellős közepén járunk. Az emberek munkába rohannak, a város kezd ébredezni, egyszóval épp indulna be az élet, azonban az "idillikus" reggeli hangulatot egy hatalmas robbanás töri meg, majd egy újabb és újabb. A város utcáit titokzatos katonai erők lepik el, kitör a pánik, mindenki fejvesztve menekül, miközben a terroristák halomszámra mészárolják az útjukba kerülő ártatlanokat. Eközben a belvárosban a TransWorld Operations két zsoldosa, Tyson Rios és Elliot Salem egy rutinküldetést hajtott éppen végre, azonban az első robbanás után fogalmuk sincs, hogy mi történt. Hőseink hirtelen az események kellős közepében találják magukat, és nekivágnak kideríteni, pontosan mi is történt és ki mozgatja a háttérben a szálakat.

 

Az Army of Two: The 40th Day az első perctől kezdve egy izgalmas, akciódús, interaktív "katasztrófa", olyan, mintha a fejlesztők összekeverték volna a Bad Boys-t és a 2012-öt, ugyanis szinte minden percre jut valami robbanás, lövöldözés, izgalom. Egyszóval tényleg azonnal a dolgok sűrűjébe csöppenünk, és egy percünk se lesz bámészkodni.

 

A játék alapvető mechanikája szinte semmit se változott, továbbra is kéz a kézben fog Salem és Rios vitézkedni, azonban az első rész Aggro rendszere több fronton is megújult. Az első rész legnagyobb problémája az volt, hogy gyakorlatilag egyetlen egy taktikát lehetett vele kivitelezni, ami rövidtávon unalmassá, kiszámíthatóvá tette a játékot. A folytatásban ezt felejtsétek el, ugyanis a két főhőssel rengeteg stratégiai lehetőségünk lesz a rosszfiúkat csőbe húzni. Mindkét hősnél van egy GPS, amivel nyomon követhetjük egymást, illetve ha különválnak útjaink, akkor kép a képben is látható, hogy a másik mit csinál, merre jár. Például lehetőségünk lesz egyikükkel lefoglalni a terroristákat, miközben a másik hősünkkel megkerülve őket, egy jobb pozíciót keresve mesterlövész puskával kezdjük el leszedni az ellent. De akár eljátszhatjuk, hogy eltaláltak minket és megsebesültünk, vagy megadjuk magunkat, miközben a másik karakterrel már egy jobb helyzetből tudjuk majd likvidálni a rosszfiúkat. És ha ez se lenne elegendő, akkor különböző fedezékeket csinálhatunk saját magunknak,  például pajzsot vehetünk fel.

 

Joggal merül fel a kérdés, vajon a mesterséges intelligencia is képes minderre? A válasz egyértelmű igen! Az első részben több alkalommal is a haját tépte az ember, az Army of Two: The 40th Day-ben azonban nagyon jól működik az AI. Ügyesen követi parancsainkat, és tudja, hogy milyen helyzetben mit várunk el tőle. Ha például osonunk, akkor nem kezd el eszetlenül lövöldözni, ha mesterlövész puskával akarjuk levadászni az ellenfelet, akkor megvárja az első lövést, és csak utána kezd el besegíteni, vagy addig nem ront be egy szobába vagy épületbe, amíg nem foglaltuk el helyzetünket, ráadásul minden kétes szituációban folyamatosan fedez minket, így nem kell attól tartanunk, hogy valaki meglepetésszerűen hátba támad. Természetesen akadnak bakik is, ilyen amikor némi támogatásra lett volna szükségem, de Rios inkább végignézte, ahogy egymagam próbálok kimenekülni a csávából. Az ellenfélre is igaz, hogy okosan, taktikusan támad, ráadásul elesett, sebesült társaikat fedezékbe húzzák, esetleg megpróbálják megmenteni őket.

 

A játék másik fontos újítása a moralitás kérdése, ugyanis nem mindegy, hogy csak magunkkal foglalkozunk és mindent felrobbantunk magunk körül, vagy ha lehetőségünk adódik, akkor megmentjük-e az ártatlanokat. Korábbi előzetesünkben még nem volt teljesen világos, hogyan jutalmazza majd a játék, ha Teréz anyát játszunk, azonban a játék során kiderült, hogy elköltésre váró pénzt és új, fegyverekre pakolható kiegészítőkkel jutalmaz minket a rendszer. A morális rendszer azonban nem teljesen működik jól: egyrészt minden egyes küldetés után "törli" magát, így minden egyes új misszió kezdetekor tiszta lappal nyitunk, másrészt túlságosan repetitív lehetőségeket fed le a rendszer. Nincsenek igazán komoly, érzelmeinkre ható döntési lehetőségeink, így lényegében végig az a kérdés, hogy hány túszt sikerül megmenteni. Miért nem lehetett például választás elé állítani minket?

 

A látványról az előző  részt is hajtó Unreal Engine 3.0 gondoskodik, így az összkép nagyon is jónak mondható, bár a grafika bizonyos elemei némi igénytelenségről és elnagyoltságról tanúskodnak. A játék egyetlen egy városban játszódik, így a grafikusoknak nem kellett több helyszínnel szöszölnie, és ez látszik is a pályák kidolgozottságán, ugyanis azok részletesen kidolgozottak, jól felépítettek, élettel teliek, és bár az emberek az UE3-ra jellemző műanyaghatást keltik, összességében nagyon jól néznek ki. Szép éles textúrákban, gyönyörű speciális effektekben gyönyörködhetünk, azonban a játék robbanásai nagyon igénytelenre sikeredtek. Mintha erre már nem jutott volna idő, pedig egy kifejezetten eseménydús játék esetében igencsak sok pusztítás szemtanúi leszünk.

 

Ami viszont csillagos ötöst érdemel, az a testreszabhatóság. Gyakorlatilag hőseink minden spéci eszközét lehetőségünk lesz saját ízlésünk szerint alakítani, díszíteni, összerakni. Egyrészt lehetőségünk lesz Salem és Rios sisakjának festését megváltoztatni, amit a játék hivatalos oldalán tehetünk meg, akár saját képeink feltöltésével. Másrészt a fegyverek terén is saját stílusú festéseket választhatunk ki, egyéni ízlésünknek megfelelő módosíthatjuk a csúzlikat és szúronyként akár csavarhúzót vagy sima konyhai kést is választhatunk. A karabélyok fejlesztésére, módosítására amúgy sokkal nagyobb hangsúlyt kell ezúttal fektetnünk, a játékban ugyanis feltűnhetnek olyan páncélozott nehézfiúk, akiket egy sima AK-47 már nem küld azonnal padlóra. Fontos megemlíteni, hogy nem kell bepánikolni, ha elfogyna a töltényünk, ugyanis lehetőségünk van elvenni az elesett ellenfelek fegyvereit.

 

Az Army of Two: The 40th Day minden tekintetben felülmúlta két évvel ezelőtt megjelent elődjét. A készítők az összes régi hibát kijavították és rengeteg olyan extrával tömték tele a folytatást, ami miatt végig élvezetes és változatos tud maradni a második rész. Közel sem tökéletes az EA Montreal alkotása, de az új taktikai lehetőségeknek hála a kooperatív mód végre valódi értelmet nyer, akár egyedül játszva is, így szavatosságát tekintve is sokat lépett előre a játék, bár a kampány öt-hat óra alatt simán végigjátszható, azért még mindig ott a többjátékos mód.

 

Értékelés: 8/10

Hozzászólások

Translate »