Oldal kiválasztása

Kane & Lynch 2: Dog Days képek és infók

Kane & Lynch 2: Dog Days képek és infók
14 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A VG247 interjút készített az IO Interactive alkalmazottjával, Karsten Lunddal, aki a Kane & Lynch 2: Dog Days rendezőjeként ténykedik a projekt körül. Az első in-game képek mellett számos új infó is napvilágot látott.

Lunddal az interjú során két lényeges dolgot emelt ki a folytatással kapcsolatban. Egyrészt teljesen új vizuális megvalósítást kap a játék, így a korábban látott videók tükrözik azt a képet, amit a végleges produkció is kapni fog. Az IO Interactive legényei ugyanis dokumentumfilmes élményt próbálnak kölcsönözni a Kane & Lynch 2: Dog Days-nek, ugyanis azt vallják,  a realista élménytükrözéshez nem feltétlenül a fotorealisztikus látványvilágot kell követni.

 

A játék másik érdekes újdonsága lesz a "down-and-dead" rendszer, azaz földrekerülésünk nem jelent azonnali halált, hanem lesz egy utolsó esélyünk, amivel lehetőségünk lesz becélozni a delikvenst, aki a súlyos sebet ejtett rajtunk, és ha sikerül nekünk is földre küldenünk, akkor nem fogunk elhalálozni. Ezt a rendszert a Borderlands-ben már láthattuk, a különbség annyi, hogy itt akár kúszhatunk is, és fedezéket keresve várhatjuk meg míg regenerálódunk. Apró érdekesség, hogy a fedezékek nem mindig nyújtanak biztos pontot, többségük ugyanis nem lesz golyóálló, így jól meg kell választani pihenőhelyünket.

 

A Kane & Lynch 2 idén, az év második felében érkezik, PC, PS3 és Xbox 360 platformokra, az első képeket pedig a galériában tudjátok megsasolni.

Translate »