Oldal kiválasztása

Nier megjelenési dátum érkezett

Nier megjelenési dátum érkezett
14 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A Square Enix gondozásában készülő, többféle verzióban érkező NieR európai premierjének időpontját osztotta meg velünk a japán stúdió. A produkcióra valamikor tavasszal számíthatunk majd.

A játékkal kapcsolatban egyelőre nem sok információnk van, így csak annyi biztos, hogy két különböző verzióban érkezik majd a NieR. A PlayStation 3-as verzió csakis Japánban lát majd napvilágot, Nier Replicant néven, míg a nyugatnak szánt X360-os, módosított verziót Nier Gestahlt néven kereshetjük a boltokban.

 

A megjelenést illetően egyelőre annyit tudni, hogy valamikor 2010 tavaszán debütál majd a játék, ami a márciusi Final Fantasy XIII debütálást figyelembe véve valamikor április és május között lehetséges.

Translate »