Oldal kiválasztása

Final Fantasy XIII – Még április előtt?

Final Fantasy XIII – Még április előtt?
14 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Azt már korábbról tudjuk, hogy a Final Fantasy XIII Európában és Észak-Amerikában 2010 tavaszán fog megjelenni, de még mindig titok, hogy pontosan mikor. Állítólag március 31-ig biztosan!

Legalábbis a Square Enix elnöke a cég pénzügyi konferenciáján erre utaló kijelentéseket tett. Wada beszédében elárulta, a csapat a japán premier után – december tizenkilencedike – az üzleti év vége előtt, vagyis legkésőbb március harmincegyedikén meg szeretné jelentetni a játékot. A pontos dátum bejelentésére egyelőre még várnunk kell, de Wada szerint mindent a játék lokalizációja szab meg, ennek tükrében tudnak csak tervezni.

 

Translate »