Oldal kiválasztása

Jelbeszéd is lesz az Half-Life 2: Episode Three-ben

Jelbeszéd is lesz az	Half-Life 2: Episode Three-ben
15 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Ugyan a harmadik, és egyben befejező epizódra még több mint egy teljes évet várnunk kell, Gabe Newellnek hála végre némi információ látott napvilágot a játékot illetően.

A Half Life-saga harmadik epizódjáról eddig vajmi kevés információval rendelkezünk, hiszen a Valve szigorú felügyelet alatt zárva tartja az információcsapokat, így tényleg minden olyan hírnek, ami a játékhoz kell, annak örülni kell. Ezúttal a Valve társalapítója, Gabe Newell árult egy apró részletet a 2010 szeptember magasságában érkező harmadik epizódról, így kiderült, hogy a legújabb kaland során nagyon fejlett mozgáskultúrát fogunk viszontlátni a szereplőktől, legfőképpen Alyxtól, aki megtanulta a jelbeszédét. A játék hősnője, ugyanis a történet szerint beleszeret egy halláskárosult személybe, így Alyx Dogot programozza be, hogy gyakorolhasson.

 

Mindez lehetővé teszi majd a szerelmespár számára, hogy úgy társalogjanak egymással, hogy mások nem érthetik a diskurzus, ráadásul egy-egy heves harc közben is jól jön az új képesség, hiszen a taktikák ilyen formában való közlése során előnyt kovácsolhatunk.

Aktuális fórumtémák

Eseménynaptár

Translate »