Oldal kiválasztása

Marvel Ultimate Alliance 2 videók

Marvel Ultimate Alliance 2 videók
15 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Két, nagyon rövid karakterbemutató kedvcsináló érkezett a Comic-Con rendezvényen kiállított Marvel Ultimate Alliance második részéből. Ezúttal Gambit és Jean Grey mutatkozik be.

cselekmény a "Civil War" érában játszódik majd. A témában kevésbé jártasaknak: A Civil War – polgárháború – sorozatban a Marvel jól ismert hősei együttesen szerepelnek, viszont két frakcióra szakadnak. Az egyik csapat élén Amerika kapitány, a másikén pedig Vasember áll. A dolog pikantériája tehát, hogy nincs sematikus jó és rossz, s ennek megfelelően választhat majd a játékos, kihez kíván csatlakozni. A játszható karkterek számát 20 fölé tervezik, viszont hogy pontosan kik alkotják majd ezt a huszonegynéhány főt, arról vajmi keveset tudni. Eddig  Vasember, Amerika kapitány, Hulk, Wolverine (aki Rozsomák, nem pedig Farkas), Pókember, Venom, The Thing és Fáklya biztosak. Platformok terén pedig úgy látszik, hogy a PC kivételével szinte mindenre megjelenik a játék.

Translate »