Oldal kiválasztása

Sony hírek a nagyvilágból

Sony hírek a nagyvilágból
15 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A hét folyamán több érdekes hír is érkezett a Sony-tól, amiket most egy szép nagy csokorba szedtünk Nektek!

Az első komolyabb érdekesség még nagyon friss, szinte még meleg információ, ugyanis Jack Tretton, az SCEA elnöke egy interjúban úgy nyilatkozott, hogy nem elképzelhetetlen, hogy az E3-on bemutatott, egyelőre mégcsak prototípusként létező mozgásérzékelős kontroller nemcsak az új játékokkal, hanem a jelenlegi kínálatot alkotó PS3-as produkciókkal is kompatibilis lesz. 

 

A PSP Go! háza táján is érdekességekre derült fény, ugyanis a Sony tervei szerint az UMD nélküli marokkonzol esetében nem kell azoknak se aggódnia, akik esetleg a mostani időkből származó játékokat szeretné majd kipróbálni, esetleg a mostani PSP tulajok szeretnék régi játékaikat az új zsebkonzolon nyüstölni, ugyanis a tervek szerint minden egyes termék digitálisan is elérhető lesz. Egyelőre annyi biztos, hogy a belső fejlesztések biztosan elérhetők lesznek a PSN-en keresztül az október 1-jén debütáló PSP Go!-hoz, azonban a külső fejlesztők termékei esetében csakis a kiadó múlik majd a döntés.

 

Egyes források szerint az idei Games Con-on – Games Convention utódja – minden bizonnyal újabb szolgálttásokat és nem, "bolti" játékokat is bejelent majd a Sony. A programok 2 és 6 dollár közötti áron lesznek megvásárolhatóak és maximalizálják méretűket, így 100 MB-nál nem lehetnek majd nagyobbak.

 

Kaz Hirai, a PlayStation jelenlegi főnöke is nyilatkozott a napokban, aki a The Guardiannak elárulta, a PS3 egyetlen esélye a Blu-ray technológia bevetése volt, különben nagyon hamar elvérzett volna a konkurenciával szemben. Hirai szerint ugyanis a korong nyújtotta kapacitással élve tudták csak életben tartani reményeiket az eladások terén. Példának a tavaly nyáron megjelent Metal Gear Solid 4-et hozta fel a PlayStation főnöke, mely teljes egészében kitöltötte az 50 GB-os tárkapacitást, viszont ha ezt DVD-n kellett volna megjelentetni, akkor összesen 6 lemezen kellett volna elterpeszkednia a produkciónak.

Translate »