Oldal kiválasztása

E3 2009 – Darksiders: Wrath of War trailer és fejlesztői napló

E3 2009 – Darksiders: Wrath of War trailer és fejlesztői napló
15 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A Vigil Games és a THQ akciójátéka augusztusi megjelenése ugyan messze van, de a játék már most nagyon pofásan fest.

A történet szerint a Háború – ahogy „testvérei” is – egyszerűen megjelenik, s teszi a dolgát, ahogyan az meg vagyon írva: magyarán sétál keresztbe-kasul a Földön és a lába nyomán hullanak a rossz emberek, a jók pedig kapnak egy esélyt arra, hogy eldöntsék a fény, vagy a sötétség oldalán kívánnak hadba szállni, s szép lassan kezdetét veszi az angyalok és démonok mindent eldöntő csatája. Igen ám, de valami borzasztó véletlen folytán a lovasokat idejekorán idézték meg, így az apokalipszis is hamarabb kezdődött a kelleténél. Hogy a dolgok végére járjanak, hősünket megidézik egy tanács elé, ami amolyan semleges „őrzők” gyülekezete. A tanács úgy dönt, visszaküldik Háborút, hogy tegyen rendet a többiek közt. Barátunk ekkor eszmél csak rá, hogy akármekkora hatalma is van, ő is csak egy sakkfigura a nagy játékban, így elhatározza, hogy ő csak azért is független lesz, s felszabadítja a többi lovast is…

Aktuális fórumtémák

Eseménynaptár

Translate »