Oldal kiválasztása

Virtua Tennis 2009 – Júniusig eltolva

Virtua Tennis 2009 – Júniusig eltolva
15 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Június hónapra tolta át a SEGA a Virtua Tennis 2009 megjelenését, mely eredetileg mostanában került volna fel a polcokra.

A SEGA hivatalos oldalának fórumán jelentette be, hogy kisebb csúszást kell eszközölnie a Virtua Tennis 2009 esetében, így a teniszvilág királyait egy játékba tömörítő produkció valamikor júniusban debütál. A halasztás mögött a fejlesztési idő kitolása áll, ugyanis akad még polírozni való a játékon, és a SEGA a kiváló minőség híve, így kisebb áldozatot kellett hozniuk.

 

Olyan világsztárokkal állhatunk háló mögé, mint Rafael Nadal, Maria Sharapova, Venus Williams és Roger Federer, az újakat pedig Ana Ivanovic és Andy Murray képviseli majd. A február elején megejtett bejelentésből arra is fény derült, hogy új játékmódokkal egészítik ki az eddig is tekintélyes listát, így a Davis kupa mellett a World Tour Mode nyújt további játéklehetőségeket, illetve bemutatkozik a vadonatúj Court Games módozat is.

 

Aktuális fórumtémák

Eseménynaptár

Translate »