Oldal kiválasztása

Hivatalosan is leállították a konzolos Witchert

Hivatalosan is leállították a konzolos Witchert
15 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Hivatalosan is megerősítette a CD Projekt, hogy leállította a konzolokra szánt The Witcher: Rise of the White Wolf fejlesztését.

Április végén jelentettük, hogy a lengyel CD Projekt leállította a konzolos Witcher fejlesztési munkálatait. A döntés mögött pénzügyi nehézségek húzodtak. A hivatalos bejelentésre meglepő módon csak most került sor, amiben a CD Projekt RED vezetője, Adam Kiciński úgy nyilatkozott, hogy határozatlan ideig leállítják a PS3-ra és X360-ra szánt produktum fejlesztési munkálatait.

 

Ami viszont meglepőbb, hogy a most kiadott sajtólevélben márcsak érintőlegesen említik az anyagi nehézségeket, mint indokot. Kicińskia elárulta, hogy nagyon nehéz volt meghozni a döntést, hiszen rengeteg munkájuk van már a játékban, de elmondása szerint nem ütötte meg azt a minőségi mércét a The Witcher: Rise of the White Wolf, amit elvártak volna. Márpedig a tervek szerint a 2007-ben megjelent PC-s verziónál csakis jobbat szerettek volna kiadni a kezükből, erre pedig az úriember állítása szerint nem sok esély mutatkozott.

 

A lengyel CD Projekt fejese ezen kívül azt is megerősítette, hogy egy másik játékon is dolgoznak, mely hivatalos bejelentésére még hónapokat kell várnunk, de nem kizárt, hogy a régóta pletykált The Witcher 2-ről van szó.

Translate »