Oldal kiválasztása

E3 2009 – Capcom felhozatal

E3 2009 – Capcom felhozatal

Befutott a június elején tartandó E3-ra kilátogató japán Capcom felhozatala is. A csapat gyakorlatilag minden nagyágyúját bemutatja az expón.

Sertésinfluenza ide vagy oda, az idei E3 mindenképpen meg lesz rendezve, így még kalifornia kormányzójának, Arnold Schwarzeneggernek baljós beszéde sem tudja eltántorítani a kiállítás szervezőit, hogy elhalasszák az idei, ismét régi dicsfényében úszó E3-at. A szervezők egyeztettek a helyi egészségügyi szervekkel, akik minden óvintézkedést megtesznek a fertőzés elterjedése érdekében, így semmi akadálya, hogy az idei, június elején sorra kerülő E3-at megrendezzék. "The show must go on…"

 

Az örömteli hírrel egyidőben a Capcom, mint kiállító is közzé tette idei felhozatalát, mely hihetetlen mennyiségű bemutatásra váró produkciót tartalmaz. Kapunk Dead Rising 2-öt, Lost Planet 2-öt, Dark Voidont, Spyborgs-ot és még sok más nyalánkságot, ráadásul az expón két, eddig ismeretlen és titokban fejlesztett játékot is lelepleznek, melyek közül az egyik kipróbálható lesz a Los Angeles-ben.

 

Eddig bejelentett résztvevők felhozatala ITT!

 

  • Dark Void (PS3, 360, PC)
  • Lost Planet 2 (currently 360, PC)
  • Dead Rising 2 (will be “behind closed doors”)
  • Spyborgs (Wii)
  • Resident Evil: Darkside Chronicles (Wii)
  • Monster Hunter Freedom Unite (PSP)
  • Marvel vs Capcom 2 (digital release for PS3, 360)
  • Fate Unlimited Codes (digital PSP release)
  • Street Fighter IV (PC)
  • Bionic Commando (PC)
  • Mega Man Star Force 3 (DS)
  • Resident Evil Archives: Resident Evil (Wii)
  • Capcom Mystery Game #1 (playable in booth)
  • Capcom Mystery Game #2 (announced at a press conference)
  • Capcom’s mobile group, Capcom Interactive
Translate »