Oldal kiválasztása

I Am Alive – Leváltották a fejlesztőket

I Am Alive – Leváltották a fejlesztőket
15 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A tavalyi E3-on leleplezett I Am Alive fejlesztését a Darkworks legénysége kezdte el, azonban a UbiSoft ma bejelentette, hogy kínai divíziójának, a Ubi Shanghai-nak passzolta át a játék munkálatait.

A francia kiadó azzal indokolta döntését, hogy az Alone in the Dark: The New Nightmare és a Cold Fear fejlesztőcsapata, a Darkworks egyéb kötelezetségei miatt nem tudta volna tartani az eredeti megjelenési dátumot, így kénytelenek voltak kivenni a csapat kezéből a fejlesztést és azt a kínai stúdió kezébe adni. Hogy ez pontosan hogyan érinti a megjelenést nem tudni, bár a bejelentésből azt is megtudtuk, hogy a UbiSoft Shanghai kezdettől fogva besegített a fejlesztésbe, így talán nem lesz nehéz az átállás.

 

Az I Am Alive-ot tavaly, az E3-on leplezték le és eddig egyetlen egy CGI videót kaptunk a franciáktól, ami az eddigi információkkal kiegészítve egy remekbe szabott túlélő horrort irányoz elő.

 

A játék helyszínéül Chicago szolgál majd, illetve annak megmaradt romjai, ugyanis az USA nagyvárosát egy pusztító földrengés rázza meg. Főhősünk, Adam Collins az egyik túlélő, aki a kialakult helyzet átvészelése mellett Alice nevű barátnőjét próbálja meg felkutatni a város romjai között. Goddard elmondása szerint az ötletet olyan filmekből merítették, mint az Armageddon, a Titanic, a Cloverfield, a Jericho és a Lost. A fejlesztők célja, hogy egy olyan FPS-t hozzanak tető alá, melyben a hangulat visszaadása lesz a cél, tehát az eszetlen öldöklést felejtsétek el, a cél nem ez lesz. Tehát az elgondolás olyasmi, mint a Mirror’s Edge-ben, ahol már tudjuk, hogy fantasztikusan sikerült visszaadni a frenetikus hangulatot. Éppen ezért a fegyvereknek nem igazán lesz jelentősége, például egy üres puska is rémísztőleg hathat a ránk támadókra. De akár egy üveg víz is lehet majd túlélésünk kulcsa.

Translate »