Oldal kiválasztása

Bionic Commando – Végleges dátumot kapott

Bionic Commando – Végleges dátumot kapott
15 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A NES-korszak egyik legismertebb alkotása, a Bionic Commando több csúszást követően ma délelőtt végre hivatalos megjelenési hónapot kapott.

A svéd GRIN műhelyében készülő következő generációs újrázás eredetileg tavaly év végén került volna forgalomba, azonban Nathan "Rad" Spencer kalandját kénytelenek voltak elhalasztani. Közben a konzolos verziók mellett PC-re is bejelentették a 20 évvel ezelőtt még 8-bites rendszeren működő alkotás remake-jét, mely az előző hardware generáció egyik legkellemesebb produktuma volt. 

 

Ma délelőtt a játékot forgalmazó Capcom végre azt is megerősítette, hogy idén májusban debütál a játék, ráadásul a premier mindhárom platformra érvényes, vagyis Nathan Spencer bionikus karjaival pár hónapon belül rendet teremthetünk a terroristák által felrobbantott Ascension City-ben.

Translate »