Oldal kiválasztása

Resident Evil 5 – Sheva, a megmentő

Resident Evil 5 – Sheva, a megmentő
15 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Vadonatúj gameplay jelenetek érkeztek a Resident Evil 5-ből, melynek korábban beígért kipróbálható verziója tegnap óta elérhető Japánban.

Tegnap debütált a japán Xbox LIVE-on a Resident Evil ötödik felvonásának kipróbálható verziója, mely kooperatív játéklehetőség mellett két egyjátékos pályával is rendelkezik. Nyugaton kicsit később debütál a demó, mely tartalmilag valószínűleg egy az egyben megegyezik a mostani verzióval.

Az ötödik részben – egyelőre alcím nélküli – Chris Redfieldet, a S.T.A.R.S. egységének korábbi alkalmazottját alakítjuk, aki nem rég csatlakozott a BSSA nevű szervezethez, mely első körben Afrika egy eldugott kis falvacskájába vezényli ki elit csapatát. A feladat, hogy egy készülő vulkánkitörés okozta fertőzést, illetve az országban működő bioterrorizmust megelőzze, illetve semlegesítse a csapat, azonban későn érkeznek meg, a baj pedig csőstül jön. Magukat kiskirályoknak képzelő "vezetők" lázadásra szólítják fel embertársaikat, a helyi lakosság az elszabadult parazitának köszönhetően csürhe módjára követi szónokait. A történet előrehaladtával rengeteg érdekességet tudhatunk meg a szebb napokat megélt Umbrelláról, az éppen áldozatait szedő Progenitor Virusról, illetve Redfield elmúlt 10 esztendejéről. Ezen kívül  a főhős mellett két régi karakter is visszatér: Albert Wesker, az örökös Resident Evil rosszfiú, és Sherry Birkin, a G-Vírust megalkotó tudós lánya

Translate »