Oldal kiválasztása

BlizzCon 08 – Diablo III konzolra?

BlizzCon 08 – Diablo III konzolra?
15 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Ugyan a Blizzard mindig is PC párti volt, a Diablo III-al könnyen megeshet, hogy konzolokra is napvilágot lát majd valamikor.

A Blizzard jelenlegi főnöke, Mike Morhaime egy BlizzCon-on adott interjúban úgy nyilatkozott a Diablo 3-ról, hogy eddigi munkásságaik közül egyértelműen az akció-RPG lehet az első olyan cím, mely akár next-gen konzolra is elkészülhet. Morhaime úgy véli, hogy mindez annak ellenére is megvalósulhat, hogy valószínűleg több technikai akadályt is le kell majd küzdenie a csapatnak.

Jay Wilson vezető dizájner is hasonló véleményen volt, azonban Ő annyit fűzött hozzá a multiplatformosodás kérdéséhez, hogy ez csakis abban az esetben lesz lehetséges, ha semmiféle kompromisszumotnem kell kötniük a portolás során.

Az IGN Rob Pardo-t is faggatta, aki ugyan nem a lehetséges átiratról beszélt, hanem inkább a játékban majdan alkalmazott kooperatív móddal kapcsolatban fejtette ki aggályait. Pardo attól tart, hogy túl sok játékos árasztja majd el a Diablo 3 világát co-op módban, ezzel pedig hazavágják a teljes játékélményt. Aggodalmát egy egyszerű hasonlattal fejezte ki: "A sok szakács elsózza a levest." Az interjúban kijelentette, hogy a céljuk az, hogy az új játékmódban a játékosok valóban együtt tudjanak működni, így sokkal élvezetesebb és tartalmasabb játék részesei lehessenek. A tesztelési fázis alatt álló opció egyelőre négy emberes, de elgondolkodtak már a 8 fős lehetőségen is.

Translate »