Oldal kiválasztása

Tom Clancy’s H.A.W.X – Előzetes

Tom Clancy’s H.A.W.X – Előzetes
16 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Az Ace Combat-széria trónjára próbál törni keleti szomszédunkban készülő Tom Clancy’s H.A.W.X, mely konkurensével ellentétben, szerencsére PC-re is napvilágot lát.

Gyerekkorom egyik legkedvesebb mozija, amit azóta rongyosra néztem, a Top Gun. Imádtam a repülős jeleneteket, azonban a játékos társadalomnak PC-n a mai napig nem jutott ki a jóból, hiszen a kizárólag konzolra elkészült Ace Combat-széria hiába hozza az említett mozifilm hangulatát, nekünk sajnos ebben nem lehetett részünk. Most úgy fest, fordul a kocka, ugyanis a Blazing Angels-szel népszerűséget szerzett UbiSoft Romania egy szó szerint arcade légiparádét ígér a Tom Clancy’s H.A.W.X-al, így a keményvonalas szimulátor rajongók ezúttal hoppon maradnak.

A Ubisoft Bucharest legénysége korábban már bizonyította, hogy képes a vasmadarak világában maradandót alkotni, így a francia anyacég részéről egy percig sem volt kérdés, hogy a legendás mesélő, az összeesküvésekkel, politikai játszmákkal és modern kori konfliktusokkal átitatott regények írója, Tom Clancy nevével fémjelzett H.A.W.X. fejlesztését keleti szomszédunk fejleszti. Ugyan a szimuláció háttérbe szorul, az akció kőkemény, pergős és adrenalindús, a vadászgépek pedig piszok gyorsak lesznek.

A sztori a közeli jövőben, egészen pontosan 2012-ben játszódik, amikoris a Dél-Amerika komoly fenyegetést jelent szomszédjára, az Egyesült Államokra. Évekkel korábban a folyamatosan és dinamikusan növekvő költségek miatt a tehetősebb országok a költségek lefaragása érdekében egy egységes katonai szervezetet hozott létre a Private Military Companies tökéletesen kiképzett és harcedzett zsoldosokból állt, akik bármilyen háborús konfliktus elején bevethetők voltak. A szervezet feladata tagjainak védelme, illetve olyan helyzetekbe való beavatkozás, amikor már a diplomácia sem képes a béke megteremtésére. A PMC végül annak szolgálatába állt, aki a legtöbbet tejelte, így 2012 és 2018 között gyakorlatilag teljes függetlenséget vívott ki magának, vagyis a szervezet már nem tartozott a komolyabb befolyással bíró kormányok hatáskörébe. Mi játékosunk, pont a dél-amerikai konfliktus kellős közepébe csöppenünk…

A cikk elején már leszögeztem, hogy itt nem egy vérbeli szimulátorral lesz dolgunk. A H.A.W.X. szó szerint egy arcade alkotás, melynek célja, hogy a változatos küldetésekkel és a látványos égi csatákkal szórakoztassa a játékosokat. Ennek megfelelően rengeteg plusz segítségünk lesz a könnyedebb és barátságosabb irányítás érdekében. Az első ilyen rendszer az Enhanced Reality System – továbbiakban csak E.R.S. -, mely többek között hangjelzéssel jelzi a közeledő rakétát, egy ütközés-elhárító rendszert aktivál, folyamatosan jelzi a rendszer, hogy vasmadarunk milyen mértékű sérülések áldozata, taktikai térképet varászol elénk, illetve a fegyverek bevetésénél előre megrajzolt röppályát kapunk, vagyis egyfajta célzás rásegítőről beszélhetünk, illetve segítségével módosíthatjuk is a röppályát. Ezen kívül segítségével parancsokat osztogathatunk légi bajtársainknak, illetve a szárazföldi egységeknek, melyet a Tom Clancy’s Ghost Recon Advanced Warfighter megismert derék legények alkotnak majd – például lesz egy olyan küldetés, melyben Scott Mitchell-el kell tandemben együttműködnünk. Az E.R.S. továbbá hatalmas segítséget nyújt az ellenfél becélzásában. A rendszer egy előre megrajzolt "ösvényt" jelöl ki számunkra, melyen végighaladva, pontosabban repülve biztos célt tudunk elérni. Az ötletes rásegítő rendszer igazából olyan küldetések esetén lehet hasznos, amikor szárazföldi létesítményeket kell porig rombolnunk és mindezt civil áldozatok nélkül.

További kényelmünket szolgálja az Assistance mód, mely csak tovább fokozza a komfortérzésünket. Persze lehetőségünk nyílik kikapcsolni mindkét funkciót. Ebben az esetben a kameranézet megváltozik és a korábbi belső nézet helyett  a kamera külső, amolyan üldözéses perspektívára vált át. Ezzel egyidőben kikapcsol a HUD, vagyis mindenféle célzás rásegítő és egyéb kijelző eltűnik, azonban az igazi, úgy nevezett dogfight csakis ebben az opcióban lesz élvezhető. Látványos akrobatikus manőverekkel tarkított harcról van szó, melyben már az adott vadászgép képességei is előtérbe kerülnek. Például az Su-47 igencsak mozgékony és gyors. Egyszóval mesés légi balett szemtanúi és részesei lehetünk.

A belbecs mellett szerencsére a külcsínre is adtak a bukaresti stúdió munkatársai. Közel 50 szárnyast modelleztek le, melyek között olyan gyöngyszemeket találunk majd, mint az F-22 Raptor, a Typhoon, a Su-46, a Rafale M, az F-16 Falcon,  az AV-8B Harrier II Plus, az F-14A Tomcat, , az F-15 Strike Eagle, az F-117 Nighthawk, a Jaguár vagy a Saab-39 Gripen. A környezet modellezése valós szatellit felvételek alapján készült, így teljes mértékben akkurátus megvalósítást kaptak a városok, melyek közül idáig csak Rio de Janeiro volt látható.

A Tom Clancy’s H.A.W.X természetesen többjátékos móddal kerül majd forgalomba. Az előzetes hírek szerint a játék egyik fő erőssége lehet a változatos küldetéseket kínáló szóló mód mellett a multiplayer. A legtöbb külföldi beszámoló is ezen móduszt boncolgatja, így megtudtuk, hogy lesz PvP a játékban, vagyis egymás ellen indulhatunk csatába, de lehetőségünk lesz akár team deatmatch légi párbajokat is vívnunk. Ezen játékmódban is él az Assistance mód, vagyis egy kis rásegítés bármikor bekapcsolható. Az online csatározások előtt magunk fegyverezzük fel vadászgépünket. Team deathmatch módban például minden egyes sikeresen lekapott gép után pontokat kapunk, melyeket később különböző extrák megvételére és elérésére használhatunk. Például sokkal erősebb rakétákat rendelhetünk vagy a  radar hatótávolságát növelhetjük, ezen kívül sűrűbben hívhatunk támogatást magunk mellé.

Az év végén érkező Tom Clancy’s H.A.W.X az előzetes infók és eddig látottak alapján kellemes kikapcsolódásnak ígérkezik, ráadásul X360 és PS3 mellett PC-re is kapható lesz.

Translate »