Oldal kiválasztása

A Brothers in Arms fejlesztői készítik a Halo 4-et?

A Brothers in Arms fejlesztői készítik a Halo 4-et?
16 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Az OXM magazin információ szerint a Microsoft és a Gearbox jó ideje folytat egymással tárgyalásokat, melyek a Halo következő epizódjának fejlesztéséről szólnak.

Az Official Xbox Magazine Gearbox-hoz közeli forrásokra hivatkozva pletykaszekciójában említést tesz egy negyedik Halo 4-ről, amit a Brothers in Arms-sorozat készítői követnének el. A szóbeszédek szerint jó ideje tárgyal egymással a Microsoft és a Gearbox, ráadásul a találgatásokat tovább erősíti, hogy februárban a cég vezetője, Randy Pitchford úgy nyilatkozott, hogy csapata egy "nagy" projekten dolgozik, ami most komoly elsőbbséget élvez a stúdión belül. További érdekesség, hogy a pletykák szerint az új Xbox-szal egyidőben érkezne az említett negyedik rész, vagyis a redmondiak máris maguk mögött tudnának egy óriási nyitócímet.


Persze mindez csak pletyka, de némi valóságtartalma lehet, hiszen a Bungie jóval lazább pórázra van fogva, amióta a Microsofttól "különvált", mégis több Halo-témájú projekten dolgoznak, melyekről egyértelműen tudni, hogy nem Master Chief negyedik kalandja.

Translate »