Oldal kiválasztása

Formula 1 2009 – Szimulátor, és nem arcade!

Formula 1 2009 – Szimulátor, és nem arcade!
16 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Korábbi feltevésekkel ellentétben a Formula 1 2009 nem lesz arcade, így minden F1 rajongó hátradőlhet és megnyugodhat.

Hosszú évek után a Codemasters sikeresen tette rá a mancsát a Forma 1 licenszere, így a jövőben nem a Sony készíti a száguldó cirkusz hivatalos játékát, hanem a brit földön székelő gárda. Ez egyben azt is jelenti, hogy PlayStation mellett végre PC-re és más platformokra is minőségi szimulátort kaphatunk.

Korábbi pletykák arról szóltak, hogy a Formula 1 2009 kicsit eltér a megszokott iránytól és inkább arcade-os lesz az egész produkció, de megnyugodhat mindenki, a GRID producere legfrissebb nyilatkozata mindezt most megcáfolta:

" Nem olvastam minden ilyen jellegű hozzászólást, de azt nyugodtan állíthatom, hogy enyhe túlzás, amit egyesek feltételeztek. A GRID és a DIRT valóban az arcade stílus rajongóit célozta be és ez tökéletesen működött. Az F1-nek teljesen más igényeket kell kiszolgálnia, így belsős csapatunk is ehhez alkalmazkodva próbálja kihozni a legtöbbet a játékból, a beleértve a szimulációs opciókat, a fizikát, a szabályokat, és így tovább. Ettől függetlenül lesz benne arcade opció is, de a kettőt teljesen elkülönítve fogjuk tető alá hozni. Hogy pontosan hogyan valósítjuk meg, még nem tudni, e hogy el lesznek választva, az biztos."
Translate »