Oldal kiválasztása

SW: Force Unleashed – Médiaeső

SW: Force Unleashed – Médiaeső
16 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Az IGN jóvoltából hét, azaz hétvadonatúj gameplay csoda került a birtokunkba, mely ismét arról tett tanúbizonyságot, hogy az idei ősz egyik sikeralkotásával lesz dolgunk.

A LucasArts korábban már bejelentette, hogy teljesen leállítja a belsős fejlesztéseket, így a napokban befejeződött Force Unleashed munkálatok után azonnal szélnek eresztette a fejlesztőgárdát, akik jelenleg nem nagyon tudják, hogy mihez is kezdjenek. Persze az őszi debütálásig azért még akad dolga a csapatnak, ráadásul a LucasArts utolsó házon belüli fejlesztéséről van szó, így biztosak lehetünk, hogy nemcsak a fejlesztés során, hanem a reklámkampány alkalmával is kettős odafigyeléssel dolgoznak majd a srácok. Ennek első hozománya a délelőtti képdömping, majd a délutánra betoppant videóeső.

Translate »