Oldal kiválasztása

E3 2008 – Bemutatkozik a Marvel Ultimate Alliance 2

E3 2008 – Bemutatkozik a Marvel Ultimate Alliance 2
16 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Már tudjuk egy ideje, hogy készülőfélben lévő projektként szerepel a cím az Activision listáján, de egyéb munkák miatt csúsznia kellett. Mos megérkeztek az első konkrétumok.

Nos, magából a trailerből sok nem derül ki… Na jó, mondjuk úgy, hogy pár kötelező hősön kívül nem látunk semmi érdemlegeset. Viszont sikerült megtudnunk pár egész kecsegtető részletet is. Ezek szerint a cselekmény a "Civil War" érában játszódik majd. A témában kevésbé jártasaknak: A Civil War – polgárháború – sorozatban a Marvel jól ismert hősei együttesen szerepelnek, viszont két frakcióra szakadnak. Az egyik csapat élén Amerika kapitány, a másikén pedig Vasember áll. A dolog pikantériája tehát, hogy nincs sematikus jó és rossz, s ennek megfelelően választhat majd a játékos, kihez kíván csatlakozni.

A szereplőgárdáról egyelőre annyit lehet tudni, hogy a játszható karkterek számát 20 fölé tervezik, viszont hogy pontosan kik alkotják majd ezt a huszonegynéhány főt, arról vajmi keveset tudni. Eddig  Vasember, Amerika kapitány, Hulk, Wolverine (aki Rozsomák, nem pedig Farkas), Pókember, Venom, The Thing és Fáklya biztosak. Platformok terén pedig úgy látszik, hogy a PC kivételével szinte mindenre megjelenik a játék. A további részletekre egyelőre várunk, addig is, íme, az első kedvcsináló:

Translate »