Oldal kiválasztása

Race Driver GRID – Megjelent konzolra a demó!

Race Driver GRID – Megjelent konzolra a demó!
16 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A múlt heti előzetes bejelentéshez hűen ma megjelent a Race Driver GRID demója, de csak konzolra.

Múlt héten hintette el a brit Codemasters, hogy a héten érkezik a Race Driver GRID kipróbálható verziója. A csapat akkor konkrétumokat nem árult el, így azt sem tudhattuk, hogy mikor és milyen platformra debütál a demonstráció.

Végülis a mai napot választotta a gárda és egyelőre az Xbox LIVE-on keresztül érhető el a demó, ami három különböző járgányt, versenypályát és versenytípust tartalmaz. A mai nap folyamán megérkezik a PlayStation Networkös verzió is. A PC-s demonstrációról egyelőre mélyen hallgatnak a britek, ami viszont biztos, hogy ma már nem kapunk belőle.

Translate »