Oldal kiválasztása

Salvation – Mennyei megváltás

Salvation – Mennyei megváltás
16 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A frissen alakult ukrán Black Wing Foundation első játéka egy nézd a hátam akciójátéknak ígérkezik, amit a Valve Source motorja hajt majd meg.

Újabb ukrán bázisú csapat szeretné megváltani a világot készülő alkotásával. A frissen alakult Black Wing Foundation egy vallási témát boncolgató, jövőben játszódó sci-fi-akció TPS-en dolgozik, mely 2009 második negyedévében érkezik PC mellett X360-ra is.

Történetünk szerint 2026-ban járunk. A hatalmon lévő kormány a géntechnológia segítségével feltámasztotta a Krisztust és az Antikrisztust, akik az emberiség szeme láttára végeztek végül egymással. A grandiózus ütközet, vagy másnéven az Ítélet napja lehetővé tette, hogy e két isteni képességekkel felruházott teremtmény helyére az emberiség álljon, akik a világ féken tartása végett létrehozták a mesterséges Mennyet és Poklot. A hétköznapi emberek folyamatos agykontroll alatt állnak és ha valaki akár csak egy kicsit is rosszat meg gondolni, azonnal a virtuális Purgatórium bugyraiba veti a kormány. A megfelelő génállományú egyedek tölthetik be az orvosi, rendőri és egyéb magas beosztású pozíciókat, míg a többieknek a sanyarú rabszolga munka jut. Azonban akadnak lázadók, akik nem óhajtanak fejet hajtani a rezsimnek. Különböző implantátumokkal erősítik magukat, hogy a közel húsz éve tartó véres csatát végül győzelemmel zárják. Utolsó esélyük egy Narumi Amano tudós, aki az általa használt Omega mutagént felhasználva vált a "végső fegyverré". Csatlakozik a lázadók maroknyi seregéhez, hogy végre újra ember lehessen.



A fejlesztés során a srácokat az Orwell féle 1984 és a Huxley által jegyzett Szép új világ ihlette. Ennek megfelelően egy kissé sci-fi jelleget ölt az egész. A Salvation-ben ügyesen kombinálva lesz majd a lopakodás és az eszetlen hentelés, mely egy teljesen új, igazán érdekes irányt ad majd a jövőben a játéknak. Több mint 20 boss-szal kell majd megvívnunk, akiket különböző módokon leszünk képesek legyűrni. Persze segítségünkre lesz majd egy rakás futurisztikus fegyver is, melyeket fejleszteni is tudunk. A történetet hét epizódon keresztül meséli el a Black Wing csapata és Tokiótól egészen Londonig bejárjuk majd a világot. A lopakodós elemek mellett a szerepjáték apróbb mozzanatai is szerepet kapnak a Salvationben. A játék ütős hangulatot árasztó környezetének megvalósításáért és a teljes körítésért többek között olyan technológiák felelnek majd, mint a parallax and normal mapping, cinematic full-screen pixel shader effects, HDR lighting, fény-árnyék effektek, na és persze a Source motor. Természetesen többjátékos móka is helyet kap a gammában. Az ígéretek szerint 32 játékos multihentelésekre számíthatunk, ahol nem csak új fegyverek, de új képességek is várnak bennünket.

Translate »