Oldal kiválasztása

GDC 2008 – Aliens: Colonial Marines – Az első infomorzsák

GDC 2008 –  Aliens: Colonial Marines – Az első infomorzsák
14 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Befutottak az első konkrét információk a legújabb Game Informer magazinban bemutatkozó Alien-adaptációról. United States Colonial Marines

Pár nappal ezelőtt jeleztük, hogy a SEGA a Gearbox csapatát bízta meg egy új Alien akciójáték hegesztésével, melynek első konkrét hírmorzsáit a Game Informer magazin hinti majd el. Ennek ellenére ma délelőtt kiszivárgott pár finomság, úgy hogy lássuk mi is vár majd ránk az idegenek újabb mészárlásakor.

A játék csavaros történetét a Bradley Thompson, David Weddle írópáros veti papírra. Ennek megfelelően a Gearbox illetékesei úgy nyilatkoztak, hogy mind a látvány, mind a sötét, rémisztő hangulat és mind a történetvezetés is a filmekből már jól ismertekre fog hajazni. Ezúttal is a United States Colonial Marines speciális alakulatának a tagját alakítjuk majd, azonban nem elfelejthetjük az egyszemélyes csatározásokat, ugyanis az ígéretek szerint egy csapatorientált, taktikai alapú FPS-sel lesz majd dolgunk. Fegyverarzenálunkat az  Aliens vs. Predator játékokból ismert csúzlik alkotják majd, de van jó pár fegyver, melyekről egyelőre nem nyilatkozott a fejlesztőcsapat. Eddig egyetlen küldetés kiléte ismert, melynek helyszíne a Sulaco fedélzetének szűk folyosói lesznek. Állítólag az idegenek AI-ja is komoly ráncfelvarráson esett át, így a savas vérű dögök alkalmazkodnak a környezethez, sőt, ki is használják a környezet adta előnyöket.

Az egyjátékos kampány mellett természetesen lehetőségünk lesz a haverokkal is nyomulni. Ez esetben egyszerre négyen irthatjuk az idegeneket. Megjelenés valamikor karácsony környékén PC-re, X360-ra és PS3-ra.

Translate »