Oldal kiválasztása

Kwari: Pénzért bármit

Kwari: Pénzért bármit
17 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Egy mindenki számára elérhető, teljesen ingyenes online FPS van készülőben, ahol valódi pénzben öldökölhetjük egymást.

A dolog pofon egyszerűen működik. Minden egyes kör elején a játékban résztvevők megállapodnak egy bizonyos tétben, amelynek értéke egy centtől egészen egy dollárig terjedhet. Úgy nyerhetünk, ha valakit lepuffantunk. Az így nyert összeget jóvá írják, majd bankszámlánkra átutalják. Természetesen ha minket talál halálos találat, akkor tőlünk is vonják a fejpénzt. Szert tehetünk extra munícióra, illetve egyéb elsősegély csomagokra, amikért ugyan plusz öszeget számít majd fel az üzemeltető, amit a már összelövöldözött pénzünkből vonnak le.

A játék a klasszikus FPS-ek alapjain nyugszik egy kis CTF beütéssel megfűszerezve. A különbség annyi, hogy itt egy Pill nevű gömböcskét kell birtokolnunk és a megfelelő helyre eljuttatunk. Természetesen nem csak így tehetünk szert extra pénzmagra. Az üzemeltető brigád különféle nyereményeket tesz majd elérhetővé a Kwariban, így egy rosszabb kör esetén se biztos, hogy negatív mérleggel szállunk ki. A gamma jelenleg három 16 fős, és egy 64 fős pályát képes biztosítani a játékra éhes rajongóknak.

Akit érdekel a dolog, az a Kwari hivatalos oldalán böngészhet a további infókért, illetve az augusztus 20-a óta élő bétatesztre is leadhatja jelentkezési lapját.

Translate »