Sajnos az idei BlizzConon nem lesz Diablo 3 bejelentés.

A Diablo 3 hivatalos oldalának fórumán olvasható egy bejegyzés, amely így szól:

"A Blizzard munkatársai üzenetit továbbítom, miszerint ma – ugye ez szombat – már nem kerül sor semmilyen nagy leleplezésre, így hát azok, akik egy esetleges Diablo 3 bejelentésben reménykedtek még egy darabig sajnos várniuk kell"

Az igazság az, hogy nem meglepő ez a bejelentés, hiszen az idei BlizzConon így is elég komoly tűzijáték szemtanúi lehettünk. Az egyik alkalmazott a tavalyi GC-n úgy nyilatkozott, hogy az idei évben mind három, eddig féltve őrzött projektjükről lerántják a leplet. Két alkotás, a StarCraft II és a WoW második kiegészítője, a Wrath of the Lich King már hivatalosan is úton van, így nincs kizárva, hogy az idei augusztus végén sorra kerülő GC-n robban a bomba.

Oszd meg velünk és olvasóinkkal a saját véleményedet egy hozzászólásban!

hozzászólás