Oldal kiválasztása

Januárban is leverte a Wii a PS3-at

Januárban is leverte a Wii a PS3-at
18 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Szerintem senki nem hitte volna, hogy a Sony izmos next-gen masináját majd pont a Nintendo Wii fogja lenyomni. Pedig ez történt, ráadásul nem ez az első alkalom.Az egyik piackutató lap, az Enterbrain megleste a januári Nintendo Wii és PlayStation 3 eladási eredményeket és az eredmények szerint a Wii továbbra is folytatja decemberi menetelését, ugyanis kőkeményen legyűrte a nagy riválist.

Az adatok szerint míg Japánban egy PS3 fogyott el addig ez idő alatt három kelt el a Nintendo Wii konzolból, amit a következő eladási mutatók is alátámasztanak: Januárban közel 405 ezer Wii fogyott el, míg PS3-ból csak 180 ezer darab talált gazdára. A Sonynak nagyon gyorsan lépnie kell valamit, ugyanis ha ez így folytatódik, akkor a várva várt konzolháborút pár hónap alatt elveszítheti, pedig már így is viszonylag olcsón lehet hozzájutni Japánban a PlayStation 3 gépekhez. Az elemzők szerint a Nintendo egyértelmű főlénye a bővebb játékkínálatban rejlik. 

Természetesen a csata még nem ért véget, hiszen PS3-ra még csak most jönnek ki az igazi nagyágyúk, de azért az figyelemre méltó, hogy a novemberi debütálás óta Wii-ből 1.4 millió fogyott el, míg a Sony újgenerációs gépéből csak 614 ezer darab kelt el.

Aktuális fórumtémák

Eseménynaptár

Translate »