Oldal kiválasztása

Splinter Cell 4 infók!

Splinter Cell 4 infók!
19 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Kémeinknek sikerült lecsapni pár érdekes infóra. Hát lássuk!A történet egy évvel a Chaos Theory eseményei után játszódik, amikor is
Sam Fisher épp a börtönben dekkol és 20 éves büntetését tölti.
Valószínűsíthető, hogy a lánya halála után elkövetett bankrablások
miatt ül a hűvősön az öreg, de nem kell őt sem félteni, így amikor tűz
üt ki a börtönben, cellatársával, Jamie Washington-nal együtt olajra
lépnek. Az úriember amúgy a John Brown’s Army banda tagja, így hát
magától érthetődő, hogy kiszabadulásuk után Washingtonba mennek, ahol
Sam megismerkedik a már említett banda fejével, Emile Dufraisne-el
valamint egy vegyésszel, Enrica Villablanca-val, illetve egy képviselő
is csatlakozik hozzájuk, aki a Carl Moss névre hallgat.

A játék természetesen rengeteg újdonsággal szolgál majd, így új
fegyverek, segédeszközök, helyszínek kerülnek majd bele. A játék alatt
majd ugyanaz a motor dobog majd, és előreláthatólag 2006-ban érkezik.
Nagy szeretettel várjuk!

Translate »